Színek ereje otthonunkban
Gondoltad volna, hogy színeknek otthonunkban meghatározó szerepe van? Pedig így van!
Gondoljunk csak bele, hogy egy hosszú nap után hazaérve milyen érzéssel érkezünk:
1. Várjuk, hogy az otthon melege feltöltsön minket.
2. Közömbösen érint minket, hogy szinte mindegy hol vagyunk, nem érdekel a környezetünk.
Lelki állapotunkat nagyban befolyásolja, hogy tudunk-e töltődni, megfelelő környezet vesz minket körül.
Ha elhatároztad hogy kezedbe veszed az irányítást, először nézz körül az adott szobában, hogy milyen funkciót szánsz majd neki.
Pihenésre, töltésre használnád a teret vagy más funkciót is szánsz majd neki.
Mennyi időt fogsz tölteni a szobában? Hosszú időt vagy csak minimálisan például csak közlekedésre fogod használni.
De hogyan is kezdjük? Hogyan alakítsuk ki otthonunkat harmonikusan?
1. Először is szüntessük meg a rendetlenséget a szobában, hogy nyugodtabbak, összeszedettebbek legyünk. Próbáljunk meg minél több felesleges, már nem használt tárgyakat elpakolni, kerülve a zsúfoltság érzetét.
2. A színek kiválasztásánál a színek mértékre is szükséges figyelni. Érdemes 3 alapszínt kiválasztani és a 60:30:10 szabályt követni. 60 %-ban nagyobb felületeken érdemes egy visszafogottabb színt alkalmazni. A fehér, nude, bézs, elefántcsont, halvány szürke színek nagyszerű választás lehet a szoba alapszínének meghatározásakor. A második szín, amit 30 %-ba használunk fogja meghatározni a szoba hangulatát. Fontos, hogy a két szín harmonizáljon egymással. A kék, zöld, árnyalatai pillanatok alatt kellemes hangulatot csemész az otthonunkba. A maradék 10 %-ban pedig becsempézhetünk egy kis egyéniséget. Egy-egy erősebb színt is használhatunk ilyenkor. Kisebb pl. piros, sárga kiegészítők nagyszerű hatást tudnak kelteni. Az összhatás érdekében ne csak a bútorok színeit figyeld. A kiegészítők pl. a könyvespolcon lévő könyvek színeit is vedd figyelembe.
3. Törekedjünk, hogy a szoba minél több természetes fényt kapjon, mely mindenkinél nyugalmat áraszt, továbbá tágítja a teret. Egy egyszerű fehér függöny és az 3 kiválasztott alapszínnel harmonizáló sötétítő függöny tökéletes választás lehet.
4. A növények a szobát azonnal melegebbe, barátságosabbá teszi. A zöld a szem legnyugtatóbb színe. Válasszunk bátran kisebb vagy nagyobb növényeket a szoba különböző részében. Nagyobb növénynek érdemes egy-egy alacsony gondozási igényű növényt választani pl. a Zamioculcast, de nekem nagy kedvencem a zuzmo is.
5. Kerüld az üres falakat, mely nyomasztó hatást válthat ki. Ha megálmodtuk otthonunk fő színvilágát, a falakat is öltöztessük fel.
Festmények választásakor nagyszerű hatást tud kelteni egy nagyobb pl. 150 x 100 cm-es festmény, de egy-egy kisebb egymás mellett elhelyezett festmény is kitagadhatja a képzeletet a mindennapokból. :)
Kattints ide, ha szeretnéd tudni: Hogyan növeld optikailag a teret egy festménnyel?